A Csendes-óceán legmélyebb rétegeit is elérte a műanyagszennyezés. Brit kutatók szerint először sikerült kimutatniuk mikroműanyag jelenlétét olyan apró rákokban, amelyek 11 kilométer mélyen élnek. Az általuk vizsgált rákok 72 százalékában felfedezték a legapróbb...
A kutatók összesen 50 olyan delfint, fókát és bálnát vizsgáltak meg, amely a Nagy-Britannia körüli vizekből vetődött partra. Minden állatban találtak legalább egy műanyagrészecskét – közölték a Scientific Reports című szaklapban. “Az állatonkénti 5,5 darab...
Tavasszal munkába állhat a Balatonon az az új technológiával dolgozó, mobil lágyiszap-eltávolító és -víztelenítő berendezés, amelyet több mint két év alatt fejlesztett ki a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. az unió 180 millió forintos támogatásával, összesen mintegy 350...
Kevesebb mint három hónappal az indulás után egyelőre felhagynak a Csendes-óceánon felgyülemlett műanyaghulladék eltakarításával a begyűjtőberendezés megrongálódása miatt. A The Ocean Cleanup projekt szóvivőjének szerdai hollandiai bejelentése szerint levált a...
A vörösszárnyú keszeg győzelmét hozta a Magyar Haltani Társaság hagyományosan meghirdetett év hala közönségszavazása annak ellenére, hogy a végeredményt valaki a sebes pisztrángra szabálytalanul leadott nagyszámú szavazattal próbálta befolyásolni – közölte a...
A tengeri teknősök minden fajában találtak mikroműanyagot a kutatók, akik két óceán és egy tenger mind a hét faját, több mint száz egyedet vizsgáltak meg – írta a Phys.org. A Global Change Biology című szaklapban megjelent tanulmány készítői az Atlanti- és a...