Ha így folytatjuk, előbb-utóbb mindenkiért eljön a csendes gyilkos

Meddig szenzáció egy ember halála, mi indokolja a címlapsztorit? Vagy talán az egész a társadalmi reakciótól függ? Bizonyos halálnemekhez hozzászoktunk, már nem érdekesek, még akkor sem, ha személyesen is érintettek vagyunk, míg távoli eseteknél felkapjuk a fejünket, mert bár nincs hatása a mindennapjainkra, mégis az újdonság erejével hat.

A napokban mutattak be egy magyarországi kutatást, amely során akkreditált laboratóriumban vizsgáltak be nagybani piacon kapható citromfajtákat, és láss csodát, mindegyikben kimutattak rovarölő vegyszermaradványt. A mérték nem lépte túl egyszer sem a határértéket – ugyanakkor ezek a citrom- és limekarikák kerülnek a nyári limonádénkba, koktélunkba, de a nagymama is a kemikáliákkal kezelt citromhéjat reszeli a süteményünkbe.

Egy adag nem okoz rákot – de arra nincs kimutatás (hiszen, hogyan is lehetne), hogy mondjuk 10 év folyamatos jelenlét milyen pusztításra képes az emberi szervezetben.

Persze kitettségünk a nagyipari vegyszerhasználatra gyakorlatilag kivédhetetlen – és ennek csak egy részét képezi a penészgátló a citromhéjon. Emlékezetes a glifozát elleni háború, amely során civil környezetvédelmi szervezetek, így a Zöld Válasz is, különböző kampányokkal próbálta elérni a magyar kormányzatnál, hogy ne feküdjön le a vegyipari lobbinak, ne támogassa a totális gyomirtó szer engedélyének meghosszabbítását. Sikertelenül. Pedig már az Európa Parlament képviselőinek vizeletében is kimutatták a szermaradványt. Ugyan még nem okozott rákot – de mi lesz mondjuk 10 év kitettség után.

De tudunk olyan csendes gyilkosról, amelynek ismerjük már a lappangási idejét – a 15-25 év közti kegyelmi idő a szemünk előtt pergett le.

A saját és embertársaink életével szembeni közömbösségünk május végén ült tort hazánkban – ekkor halt meg ugyanis az azbeszt-per utolsó áldozata is. Nem migráns ölte meg, nem is egy vallási szélsőséges, Áder János sem küldött gyászlevelet a családjának – mégis terrorizmus, a mindennapi terrorizmus végzett vele.

A Heves megyei Lőrinci és Zagyvaszántó települések egy a rendszerváltás előtti időszakból örökségben maradt azbesztet felhasználó cementgyár hagyatékát kénytelenek nap mint nap elszenvedni. A rosszindulatú mellhártyadaganat ritka betegség, a szállóporként belélegzett azbesztrost okozza. Az itt élőknek a mérgező anyagból a gyár működése, és elbontása után is jutott bőven – és mivel semmilyen hatósági tájékoztatás nem volt, a lőrinciek az azbeszt habarcsot teherautó számra hordatták a padlásuk szigetelésére, az udvaruk burkolására, a tyúkólak, sertéskarámok kitapasztásához, döngöléséhez.

Ez végül odajutott, hogy még a Heves Megyei Kormányhivatal szakigazgatási szerve is több kimutatásában is kénytelen volt megállapítani: „a hazai átlagot meghaladó, statisztikailag is alátámasztható korai (15-64) halálozást tapasztaltunk Lőrinciben a férfiak körében a rosszindulatú daganatok és az emésztőrendszeri betegségek, mindkét nem esetében pedig a keringési rendszer betegségei esetében”.

2014 nyarán nyolcan indítottak pert a magyar állam ellen, amiért az elmúlt évtizedek kormányai nem voltak képesek, hajlandóak megvédeni őket, mint magyar állampolgárokat – sőt, teljesen magukra is hagyták ezeket a hevesi településeket. Jellemző, hogy a parlamentben egyedül a Jobbik térségi országgyűlési képviselője, Sneider Tamás vitte több alkalommal is azbeszt-per áldozatainak ügyét a parlament elé – és bár a figyelemfelhívó kampánya annyit elért, hogy legalább 2015 (!) szeptemberére elvitték az azbeszttel szennyezett törmeléket a telepről, de arra már nem adott támogatást a kormányzat, hogy a lakókörnyezetet is megtisztítsák az azbeszttől.

Mint ahogy lesöpörték az asztalról az ellenzéki képviselő azon 2018-as költségvetési módosítóját is, amely a cementgyár okozta megbetegedések kártérítésére csoportosított volna át forrásokat. Arra pedig esély sem volt, hogy hazánkban végre érvényesüljön a szennyező fizet elve. Minden maradt a régiben.

Közben pedig május végén 58 éves korában az azbeszt-per utolsó áldozata is elhunyt. Nem tüntetünk, nem plakátolunk – csak szépen bevárjuk egymást.

Mert ha így folytatjuk, előbb-utóbb mindenkiért eljön a csendes gyilkos.

Sarkadi Illyés Csaba