Ne kockáztassunk:
mondjunk nemet a CETA-ra!
Az Országgyűlés kedden vitázott a Kanada-EU szabadkereskedelmi egyezményről (CETA), és egyértelművé vált, az Orbán-kormány, és a Fidesz a szerződés ratifikálását előnyösnek tartja hazánk számára.
Nemzeti környezet- és fogyasztóvédelmi egyesületként nem értünk egyet ezzel, és nem látjuk biztosítva, hogy egy ilyen méretű, ennyi részletre kiterjedő megállapodásban képviselni és védeni lehet a magyar érdekeket.
A CETA és annak “nagytestvére”, az EU és az Egyesült Államok között formálódó megállapodás (TTIP) ugyanúgy nem szolgálja az Unió és Magyarország érdekeit, mint ahogy nem jár előnyökkel az észak-amerikai országok gazdaságai számára sem. Ezen kontraktusok pusztán a multinacionális vállalatok nemzetek feletti előjogainak intézményesülései.
Egyesületünk több mint száz civil szervezettel együtt nyílt levélben kérte, Magyarország szuverenitását és a magyar emberek érdekeinek érvényesülését szem előtt tartva, hogy a kormány a jelenlegi formájában mondjon nemet a CETA-ra, és ne támogassa, hogy akár csak ideiglenesen is hatályba lépjen. Üzenetünkre hivatalosan azóta sem válaszolt Szijjártó Péter külügyminiszter, beszélt helyette ma államtitkára, Mikola István.
Álláspontunk szerint óriási kockázatot vállal az Orbán-kormány azzal, hogy esélyt ad a közszolgáltatásaink privatizálására, a mezőgazdaságunk végleges leépítésére, s jövőnket egy antidemokratikus bíróság kezébe helyezi. Ne kockáztassunk ebben a történelmi pillanatban, hazánk mutasson példát most is, ne támogassuk a CETA-t!
Kiadó: Zöld Válasz Egyesület

Fotó: MTI