Miskolcon az élő folyóvízbe helyezik el az állati trágyát, de a közbiztonság nem tette lehetővé, hogy december 11-én beazonosítsák a pontos szennyezés helyét. Ezáltal el lett mulasztva a hulladék elhelyezés rendje elleni bűncselekmény bejelentése, feltárása.
Ezen túlmenően hamis szakvélemény készítésével félre szeretnék tájékoztatni Miskolc Város Március 10.-én esedékes közgyűlését, hogy ne legyen reális képük a Szinva-patak és mellékvízfolyásain keletkező szennyeződésekről és forrásainak felszámolására tett intézkedések hiányáról és hatósági mulasztásokról.
Részletek:
Miskolci Öko Kör Környezetvédő szervezet adófizetői pénzen Önkormányzati megrendelésre szakvéleményt készített 2011 Március 10.-én esedékes közgyűlés részére a 2010 évben megvalósított vízbázis védelmi intézkedésekről.
1./ Szakvéleményében /C:\Documents and Settings\Rendszergazda\Dokumentumok\919.doc/
(39 oldal) az ÖKO Kht megállapítja a Lyukó-patak esetében, hogy friss szennyeződés juthatott a patak ezen Andrássy út és Szinva közötti szakaszába. „Ez feltételezi, hogy nagymennyiségű, friss, valószínűleg állati trágya került a mederbe. A pontos hely behatározását a mederben történő visszakereséssel lehetne megállapítani, de a vízhőfok és a speciális felszerelési hiány és közbiztonság nem tette lehetővé, hogy december 11-én beazonosítsuk a pontos szennyező helyet.” Ezzel a szakértő megvalósította a hivatali kötelezettség elmulasztását, mivel mint szakértő tudomással kell bírnia arra vonatkozóan, hogy a vízbázis védelem miatt ilyen esetekben értesítenie kell a hatóságokat, és ezt követően meg kell szüntetni a jogszerűtlen állapotokat.
Az meg végképp elfogadhatatlan a szakértő részéről, hogy arra való hivatkozással nem tud feladatának eleget tenni,
- hogy nincs megfelelő felszerelés, amikor a patakőri szolgálat megfelelő felszereléssel el van látva ill.
- hogy a közbiztonság hiányos, amikor, mint szakértő bármikor kérheti a rendőrség ill a közterület felügyelet járőreinek a segítségét.
2./1 A tavalyi VÜ: 80387./2010 sz. Beszámolóban http://www.miskolc.hu/files/1681287-6114-beszamolo_szinva_patak_2009.doc az Öko-Kör Kht vizsgálta az ingatlan bekötéseket a Lyukó patak térségében. Az akkori vizsgálat azt állapította meg, hogy a szennylé közvetlen a patakba bekötése bizonyított. „A mellékvízfolyások szennyező forrásait beazonosítottuk a Lyukó-, Pereces- és a Pece-patakok mentén”
„A patakok vízminőség vizsgálata alapján megállapítható, hogy intézkedéseket kell tenni a mellékvízfolyásokon található szennyező források felszámolására
Vizsgálataink szerint három lehetőség kínálkozik, amelyeket egyszerre kellene alkalmazni a mellékvízfolyások rehabilitációja során:
a feltárt szennyező források mihamarabbi megszüntetése, felszámolása. Ez azt jelenti, hogy az ingatlanok tulajdonosainak kötelezése a szennyvíz bevezetések megszüntetésére”
Jelen szakvéleménye erre vonatkozó megállapításokat nem tartalmaz. Elhallgatja azt a tényt, hogy ezzel kapcsolatban semmilyen intézkedés nem született a szennylé ugyanúgy a patakba folyik. Hatósági intézkedések hiányát elhallgatja.
Ezen tények elhallgatása miatt elköveti a szándékos félrevezetést, mivel így a közgyűlés nem ismerheti meg a tényleges, valós helyzetet, mely nemcsak a Lyukó patakot jellemzi.
2.2./ A Szakértőnek tudomása van arról, hogy vízbázis védelem miatt miskolci törvények
szerint tilos szigeteletlen szennyvíztárolókat üzemeltetni. Elhallgatja azt a tényt, hogy a térségben lakó állampolgárok 90%.-ban nem rendelkeznek szigetelt szennyvíztárolóval /az utcarészen nincs csatornahálózat/.
Elhallgatja a szakértő azt is, hogy ilyen esetekben a törvényi előírás szerint Jegyzőnek kell köteleznie az ott lakó állampolgárokat a szigetelt szennyvíztároló létesítésére.
3./ Az Öko Kht és a Miskolci Városgazda Kht az idén és tavalyi évben is arra a megállapításra jutott, hogy „A téli aspektus lehetővé tette, hogy a partmentén is szétnézzünk. Láthattuk, hogy újra termelődik a régi probléma. Kezd az ott lakók, ingatlantulajdonosok szemete a Lyukó-patak ezen részén a mederben megjelenni.”/40 oldal/ illetve
A Miskolci Városgazda Kht. 2009. évi beszámolója szerint fertőzésveszély van. „a Lyukó patak Ötödik és Hatodik utcák közötti szakaszán (itt jelenleg fertőzés veszélyes a terület, a lakók a patakot használják pöcegödörnek), „
A Miskolci Városgazda Kht is elhallgatja, hogy az ott lakók helyett takarítják folyamatosan a jelzett területet önkormányzati pénzből, és semmilyen intézkedést nem kezdeményeznek arra vonatkozóan, hogy ne az adófizetőknek kelljen finanszírozni a felelőtlen emberek által szétszórt háztartási és veszélyes hulladékot. Ezen túlmenően a 2011 éves költségvetésben is eleve úgy tervezik, hogy az önkormányzat finanszírozza a felelőtlen emberek hulladék eltakarítását, ezáltal is hűtlenül kezelve Miskolc város pénzét.
4./ Elhallgatja az ÖKO Kht és a Miskolci Városgazda Kht szakvéleményében azt a tényt is hogy a térségben 90%.-ban Önkormányzati tulajdonú ingatlanok találhatóak, melyben bérleti szerződés keretében tartózkodnak az állampolgárok és az illegálisan elhelyezett hulladékok az itt élő felelőtlen személyektől származnak és ezzel korlátozzák más állampolgárokat az alkotmányos alapjogok /tiszta egészséges környezethez való jog/ gyakorlásától. Sokan az ott lakók közül bérleti díjat sem fizetnek az önkormányzati ingatlanok után. MIK ZRT azzal, hogy kifizeti a bérlők helyett sok esetben a szolgáltatások díját, úgy hogy a nem fizetők ellen semmit nem tesz annak érdekében, hogy a törvényellenes állapotok megszűnjenek, megvalósítja Miskolc város vagyonának a hűtlen kezelését. Ezen túlmenően a MIK ZRT az önkormányzati tulajdon állagmegóvásáért sem tesznek semmit, holott a törvényi előírás az, hogy az önkormányzati vagyon nem csökkenhet, és amennyiben csökken a kezelőnek kötelező a vagyonvesztést pótolni. Az önkormányzati /Miskolc/ vagyon folyamatosan pusztul, csökken.
Miskolc szavazott arról március 10.-én, hogy 2010.-ben 40 700 000.-Ft-ot fizetett ki a Szinva és mellékvizeinek védelme érdekében és a megtett intézkedéseket elfogadja e és a 2011. évben ugyanerre a célra ad e 20 Millió Ft.-ot.
Megjegyzés: Törvény szerint MIVIZ KFT.-nek hivatali kötelezettsége vízbázis szennyezése esetén intézkedni és jelenteni az ÉKÖVÍZIG felettes szerv felé.
Szemes István
Kép: alternativenergia.hu
Zöld Válasz